Ananász smoothie almalével

Egészséges, finom, hűsít, könnyű elkészíteni! Ez az ananász smoothie almalével, amelyet az Almanedű 100 százalékos natúrlevéből egy turmixgéppel vagy egy smoothiekészítővel pillanatok alatt elkészíthetsz. Behűtve vagy akár jéggel is fogyaszthatod a különleges ízű italt.

.

Hozzávalók – 1 pohárhoz

  • 2dl Almanedű 100 százalékos almalé
  • 1 karika megpocolt, felkockázatott friss ananász
  • ízlés szerint tej, víz vagy joghurt

A hozzávalókat egy turmixgépben vagy smoothiekészítőben keverd össze és már fogyaszthatod is.

Tipp: az ananász legyen friss, mert a benne található értékes vitaminok, ásványi anyagok a konzerválásnál elvesznek.

Az ananász immunerősítőként, gyulladáscsökkentőként is hatékony, emellett fogyókúrázók is előszeretettel használják. Ma már a legtöbb boltban kapható. Azt a gyümölcsöt érdemes választanod, amelyik már illatos, de még kemény. Amelyiknek még zöld a héja, az éretlen és savanyú, a sárgásak, szárazabb levelűek pedig már túlérettek, régebb óta a polcon lehetnek.

Az ananász közepén található egy erősen fás rész, ezt el kell távolítani. Lehet kapni kifejezetten ananász hámozására és szeletelésére alkalmas eszközöket, amelyekkel „ki lehet fúrni” a héjából az ananászt és a fogyasztásra nem alkalmas közepét is eltávolítják. Akinek nincs ananászhámozója, az egy kés segítségével is elvégezheti mindezt. A gyümölcs két végét egy nagyobb késsel vágjuk le, a héját pedig hosszában metsszük le róla. Ha ezzel megvagyunk, hosszában vágjuk félbe, hogy a közepét el tudjuk távolítani.

Almás-kiwis zöldfagyi

Végre itt a nyár! Eljött a házi készítésű fagylaltok ideje. Most egy olyan receptet mutatunk, amely az Almanedű 100 százalékos almalevének és a családi gazdaságunkban termesztett Granny Smith almának a felhasználásával is könnyen elkészíthető. Vigyázat, gyorsan elfogy!

Hozzávalók – 4 bőséges adag lesz belőle

  • 300 gramm hámozott, magozott feldarabolt savanyú zöldalma (Granny Smith)
  • 100 gramm hámozott, felkockázott érett kiwi
  • 100 ml Almanedű 100 százalékos almalé
  • 1 citrom leve és a héja reszelve
  • 125 gramm cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 150 gramm habtejszín
  • 50 gramm ricotta
  • ízlés szerint 1 evőkanál egész pisztácia (elhagyható)

Elkészítés: az almalét forrald fel, majd hűtsd vissza. Keverd bele a feldarabolt gyümülcsöket, facsard bele a citrom levét, tedd bele a héját, a cukrot és a vaníliás cukrot. Turmixold össze, majd keverd bele a tejszínt és a ricottát. Újra turmixold addig, amíg a pisztáciaszemek finom darabokra esnek szét. Ha nem használsz pisztáciát, addig keverd, amíg sűrű, homogén masszát kapsz.

Innen többféleképpen folytathatod.

  1. Ha vannak szilikon fagyiformáid, tölts meg őket a masszával, szúrj bele mindegyikbe egy spatulát és tedd a fagyasztóba.
  2. Ha egyben szetenéd lefagyaszatni a masszát és majd gombócokban kiadagolni, akkor öntsd bele az egészet egy nagy fém tálba és tedd 4 órára a fagyasztóba. Félóránként keverd át, hogy ne legyenek a fagyiban nagyobb jeges darabok. Tálaláskor mentalevéllel és reszelt limehéjjal díszítheted.
  3. Ha van fagylaltkészítő géped, önts bele a masszát és a technika elvégzi a hátralévő műveleteket:)

Tipp: ricotta helyett mascarpone light krémmel is elkészíthető ez a finomság.

Jó fagyizást!

Az eredeti receptet, amely kicsit bonyolultabb, mert van egy külső rétege is, itt találod angol nyelven.