Gala – A világ egyik legkelendőbb almája

A világon az egyik legnépszerűbb fajta a Gala – Magyarországon sokszor Gála – alma, amelynek egyik változatát, a Gála Mustot családi gazdaságunkban is termesztjük és az Almanedű natúrlevekhez is felhasználjuk. A Gala sikerét a fogyasztók körében szép színének, édeskés ízének, roppanós “húsának” köszönheti. A termesztők azért szeretik, mert bőségesen terem, hosszan eláll és jól szállítható, ugyanis vastag, viaszos héja van. Kevesen tudják, hogy a Gala alma Új-Zélandról származik, a távoli szigetországban nemesítette az 1930-as években James Hutton Kidd.

Szép, szép, de rossz ízű

A későbbi híres nemesítő 1877-ben született Angliában, szülei nem sokkal később a jobb élet reményében vándoroltak ki Új-Zélandra. Mezőgazdasági ismereteket tanult, majd testvérével gyümölcstermesztésbe kezdett egy kisebb területen. Akkoriban az alma mellett még más gyümölcsökkel is foglalkoztak. James Hutton Kidd később tudományos érdeklődéstől hajtva új termesztési módszerekkel kezdett kísérletezni. Lelkes támogatója volt a növénybetegségeket kutató intézet megalapításának és gyorsan felismerte, hogy jelentős igény lenne más almafajtákra. Nagyon tetszett neki az Egyesült Államokban nemesített Delicious és Jonathan (Jonatán) szép kinézete, de az ízükkel elégedetlen volt. Ezeket a fajtákat próbálta keresztezni a jobb ízű angol fajtákkal. Az általa nemesített variánsok fejlődéséről részletes feljegyzéseket készített.

.Az első nagyobb sikert 1912-ben érte el, amikor az egyik általa nemesített fajta termőre fordult és keresetté vált. James Hutton Kidd elkzedte nagyobb területen termeszteni az új variánst, aztán a gyümölcs szaporításának jogait az 1930-as évek elején eladta – ez a fajta a ma is ismert Kidd’s Orange Red.

A sikeren felbuzdulva tovább folytatta nemesítői kísérleteit, emellett a helyi közösség megbecsült tagja volt, számos szakmai szervezet munkájában vett részt.

Posztumusz siker

Legnagyobb sikerét mégis 1945-ben bekövetkezett halála után érte el. A második világháború idején az általa nemesített fajták növendékeit egy kutatási célú gyümölcsösbe telepítette át, hogy kereskedelmi minősítést szerezzen nekik. Öt évvel később a legtöbb variáns ugyan hozott termést, de inkább sárgás volt a színük így nem váltak kelendővé. Egyetlen variáns, az eredetileg D8-nak nevezett fajta bizonyult sikeresnek, ezzel tovább kísérleteztek egészen addig, amíg 900 másik fajta közül kiemelkedőnek nem ítélték a kinézetét, a méretét, a színét és az ízét a szakértők. Ez lett a ma is ismert Gala fajta, amelynek mára több variánsa is világszerte elterjedt, mi a Gála Mustot termesztjük.

Bár a Gala nemesítése 1934-ben, még James Hutton Kids életében kezdődött, kereskedelmi forgalomba csak az 1960-as évek végén került. Azonnal az egyik legnépszerűbb fajtává vált.

James Hutton Kiddre ma úgy tekintenek, mint az új-zélandi almatermesztés atyjára. Az 1970-es években díjat alapítottak a tiszteletére.

Forrás: Új-Zélandi Enciklopédia – https://teara.govt.nz/en/biographies/4k11/kidd-james-hutton

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest